S.O.S.
Telefonos Lelkisegély Alapítvány

A „tehetős” szó számomra azt jelenti, hogy tudok tenni másokért. Ez a segítő szándék vezetett az S.O.S. Lelki Elsősegély Szolgálathoz, és meglepődve tapasztaltam, hogy mennyivel gazdagabbá vált ettől az életem. Gazdagodott az önismeretem, a megküzdési eszköztáram, és olyan értékes emberek társaságát élvezem, akikkel öröm az együttlét. (307)

Azért önkénteskedem az alapítványnál, mert hasonló érdeklődésű emberek megtartó közösségének lehetek a tagja. A magam egyszerű módján segítek az embereknek, emiatt büszke vagyok magamra. 308

Tini koromban gyakran hívtam a lelkisegély telefont, és amit kaptam, az megmaradt. Az érzés, hogy jó volt. Így, amikor jó 10 éve, megláttam a Délmagyarban a hirdetést, gondoltam így 40 felé már én is elég ügyes és okos vagyok ahhoz, hogy „megtanácsoljam” a mások életét. De minek ehhez önismeret? Meg képzés? Aztán elkezdődött és csak néztem-néztem, ki vagyok, mi vagyok? Ez én lennék? A tükörről elkezdett eloszlani a pára, élesedtek a körvonalak, előbújt a múlt, világosodott a környezet, és csak ámultam-bámultam. Nem mindig volt könnyű, de tanulás, a megértés képessége, a torzítások, előítéletek oszlása, olyan tudást adott, ahol az emberek nagy többsége ma már nyitott könyv számomra. Jobban értem magam, megtanultam, hogy minden ember más, és csak az az igazság, az igazság, amit magunk fedezünk fel. És az igazi segítség támogatva kísérni ezen az úton. Segíteni megkeresni, és bízni abban, hogy a másik megtalálja, a maga útját, az egyetlen utat ami számára boldogan vagy legalább elviselhetően járható. Úgy önzetlenül, hogy a közvetlen családtagjaimon kívül senki sem tudja mit is csinálok. 271-es

Közvetlen környezetemben / családomban több öngyilkosság is történt, így a jelentkezésemnek nagyon fontos motivációja volt, hogy "már ha csak egyetlen embert is le tudnék beszélni róla, az mekkora örömöt jelentene". Azóta persze látom, hogy a paletta ennél sokkal színesebb, és mennyi hétköznapibb problémával is hívnak az emberek. Jó érzés, amikor sikerül valakit megnyugtatni, elgondolkoztatni vagy támogatásról biztosítani. (311)

Milyen önkénteskedni a szegedi S.O.S. Telefonos Lelkisegély Szolgálatnál? Mielőtt jelentkeztem, több, különböző helyen önkénteskedtem már, azt gondoltam, nem érnek majd meglepetések, tudom, mire számíthatok. Tudtam, hogy segíthetek majd sokaknak azzal, hogy meghallgatom őket, és persze sok időmet fogom ezzel a munkával tölteni annyi minden más helyett. Azt is tudtam, hogy cserébe én is bizonyára sokat kapok majd nemcsak a képzéstől, a hívóktól, hanem a stábtól is, hiszen ezt már máshol is megtapasztaltam. Azt azonban véletlen sem gondoltam, hogy mennyit is kapok majd! A képzésünkről és a szakmai vezetőnkről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Ilyen alapos felkészítést, és azóta is tartó folyamatos támogatást még sehol nem kaptam munkám során. Mind az elméleti-, mind a gyakorlati részben tanultakat hasznosítom nap mint nap, a hívások mellett a magánéletemben, illetve a főállású munkámban is. A hívókkal való beszélgetések során az „örömmel adok” érzése mellett szinte minden hívásból kapok én is valamit, amivel az önismeretem gyarapszik, amin elgondolkozhatok és változtathatok a saját életemben. Hihetetlen sokszor éreztem már, milyen hálás vagyok azért, hogy a vonalnak ezen a végén lehetek. Aztán megtapasztalhattam azt is, hogy milyen az, ha én is krízisbe kerülök. Nekem azonban nem kellett hívnom a 116-123-at, hiszen egy olyan stáb tagja vagyok, akik mindig ott vannak velem, mellettem. Mindegy, hogy milyen élethelyzetben vagyok: halálos beteget kísérek, gyászolok, vagy saját betegséggel küzdök. Tudom, hogy mindig van, aki „csak” meghallgat, nem osztogat kéretlenül tanácsot, nem ítélkezik, és ez többet ér mindennél. Bármikor, bármit kérhetek tőlük, ahogy talán ők is tudják, hogy ez fordítva is természetesen így van. Borzasztó hálás vagyok, hogy ennek a stábnak a tagjaként vehetem a hívásokat! A 310-es ügyelő

A szegedi képújságban olvastam a hirdetést, hogy ügyelőket keresnek, megszólalt egy belső hang: indulás... Boldogan indultam el, és még mindig itt vagyok /ennek 13 éve/. Hogy miért? Azért, mert egy hozzám hasonló mentalitású közösségbe kerültem ahol, bátran felvállalhatom magamat. Hogy mit kaptam itt a 13 év alatt? Megtanulhattam, hogy hogyan tudok bajba jutott, nehéz élethelyzetben lévő emberek sorsának elviselésében megértő empátiával segíteni. A beszélgetések visszahatnak saját életemre is. A magánéltem problémáinak megoldásában is gyorsabban, hatékonyabban megtalálom a megfelelő eszközöket. Mindezt írta a 252. számú ügyelő

A stábon néhány rövid mondatot kértél arról, hogy hogyan és miért vagyunk itt. Íme: Szerettem volna a nyugdíjas időmet hasznosan tölteni, így amikor olvastam a Szolgálat toborzó hirdetését, azonnal jelentkeztem. Az évek során bebizonyosodott, hogy nem csak másoknak biztosítok kapaszkodót, de nekem is segítséget adnak a társaim. Az életem során több közösségnek voltam a tagja, de egyikben sem éreztem azt az egymás iránti érdek nélküli, őszinte törődést, amit itt. Úgy gondolom ez az, ami még most is itt tart. A 233-as